Paya and The Raptors - koncert

Savaria Történelmi Karnevál

2025. augusztus 23. 18:00


Paya and The Raptors

A zenekar 2019-ben alakult, de mielőtt hozzákezdhettünk volna a próbákhoz, beütött a Covid válság. Így a próbafolyamatok helyett egy album készítésére került sort, ami egy elég megterhelő és hosszú folyamat volt. Kissé mostoha körülmények között, de elkészült a zenekar debütáló albuma! Amint lehetőség mutatkozott, rögtön elindult a koncertezés.

 

RAPTOUR25

Az idei turnénk keretében igyekszünk az ország legtöbb szegletébe eljutni, hogy népszerűsítsünk egy olyan zenei műfajt, ami a magyar könnyűzenei élet mostohagyermeke.

 

A Paya and The Raptors zenekar arra vállalkozik, hogy megszerettesse a jazz-rock zenét a koncertre látogatókkal. A koncerteken a „Colours” című album dalait, valamint feldolgozásokat, átiratokat is hallhattok! Sőt, az első album dalai is némileg új köntösben szólalnak meg, egy kis átdolgozás folytán.

 

Megemlékezünk a nemrég elhunyt David Sanborn-ről, valamint Marcus Miller, Eric Clapton és Jaco Pastorius dalaiból is játsszunk néhány szemelvényt.

 

A tapasztalt Raptors koncertre járók már tudják, hogy nem maradhatnak el a klasszikus átiratok sem, melyben Csajkovszkíj, Aaron Copland, és Edvard Grieg szerzeményi is megszólalnak.

 

A zenekar tagjai:

 

Kálmán László – billentyűs hangszerek

Kollmann Gábor – szaxofon

Móczár László – gitár

Nyakas Krisztián – basszus

Pintér András – gitár

Révész Gábor – gitár

Vaszta Pál – dob, ütőhangszerek


További programok ezen a napon:

aug.
1

Napfényben tálalva

2025. 08. 01. - 2025. 08. 31.

108 Restaurant

aug.
15

BEST OF MT a Mamámtól Tanultam étteremben

2025. 08. 15. - 2025. 08. 31.

Mamámtól tanultam

aug.
21

XXIV. Savaria Történelmi Karnevál

2025. 08. 21. - 2025. 08. 24.

Belváros

aug.
22

Karnevál a múzeumokban: Vezetett séták a Járdányi Paulovics István Romkertben

2025. 08. 22. - 2025. 08. 24.

Járdányi Paulovics István Romkert

aug.
22

Karnevál a múzeumokban: Isteni játékok Isis savariai otthonában

2025. 08. 22. - 2025. 08. 24.

Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

aug.
23

Karneváli Chill a Piacon – ahol a reggel is ünnep!

2025. 08. 23. 8:00 - 12:00

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
23

Gulyás László Vándormuzsikus - Egérparádé

2025. 08. 23. 10:00

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
23

Tábori élet

2025. 08. 23. 10:00

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
23

Tábori élet

2025. 08. 23. 10:00

Savaria Történelmi Karnevál