2026. 08. 14. 21:27
A jubileumi, XXV. Savaria Történelmi Karnevál pénteki programjai a Forum színpadon kezdődtek, ahol átadták a Hétköznapi Hősök díjat, kihirdették a Karnevál Bora verseny eredményeit, valamint a jubileumi kvízjáték győztesét is köszöntötték.
A péntek délutáni programok középpontjában az elismerések álltak. A Forum színpadon egymást követték a díjátadók, amelyek egyszerre szóltak a közösségért végzett munkáról, a borkultúráról és a Savaria Történelmi Karnevál hagyományairól.
Horváth Ákos kapta a Hétköznapi Hősök díjat
A város egyik legfontosabb közösségi elismerését, a Hétköznapi Hősök díjat idén Horváth Ákos, a Weöres Sándor Színház színművésze vehette át dr. Nemény András polgármestertől.
A díjat azok a magánszemélyek kaphatják meg, akik önzetlen cselekedeteikkel és példamutató magatartásukkal sokat tesznek a szombathelyi közösségért.
Horváth Ákos tavaly ősszel egy Paragvári utcai üzletben segített a dolgozóknak egy erőszakossá vált lopási kísérlet során. A színművész a konfliktus közepén azonnal a segítségükre sietett, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett.
Az elismerés átvétele után köszönetet mondott mindazoknak, akik mellette álltak a történtek idején.
– Az én igazi hősöm a bolt vezetője, Edina, aki oroszlánként védte az életemet, valamint a családom, különösen a feleségem, aki végig mellettem állt – fogalmazott.
Dr. Nemény András méltatásában kiemelte, hogy Horváth Ákos személyisége és segítőkészsége miatt egyáltalán nem érte meglepetésként a helytállása.
Megválasztották a jubileumi karnevál hivatalos borát
A Savaria Történelmi Karnevál egyik fontos hagyománya a Karnevál Bora verseny, amelyet idén immár 23. alkalommal rendeztek meg.
A megmérettetésnek az Il Gallo Nero Étterem adott otthont. A versenyre 25 pincészet összesen 55 bora érkezett az ország különböző borvidékeiről.
A 2026-os verseny díjazottjai:
A sajtó bora: Tiffán Imre és Fia – Trilógia Villányi Merlot–Cabernet Franc 2022
A vörösbor kategória győztese: Tiffán Imre és Fia – Trilógia Villányi Merlot–Cabernet Franc 2022
A Savaria Történelmi Karnevál Bora 2026-ban: FEIND Pincészet – Chardonnay 2023 Batonnage
A zsűri értékelése szerint a győztes bor elegáns szerkezetével, gazdag aromáival és hosszú lecsengésével emelkedett ki a mezőnyből.
Gazdára talált a karneváli kvíz fődíja is
A jubileumi évforduló alkalmából meghirdetett karneváli kvízjáték eredményét szintén a Forum színpadon jelentették be.
A 25 fordulóból álló játék a Savaria Történelmi Karnevál történetét és érdekességeit állította a középpontba.
A fődíjat Bakosné Németh Dóra nyerte el, aki egy 100 ezer forint értékű utazási utalványt vehetett át.
A díjátadókat követően a városvezetés és a díjazott borászatok képviselői a Karnevál Borával koccintottak, majd kezdetét vették a péntek esti koncertprogramok.
Fotó: Savaria Forum, Bonyhádi Zoltán