Saját fellépőruhát (bicajosnacis tunikát és akrobatikára alkalmas sarut) varrattott a Karneválra az a házaspár, akik 2 csodaszép velocipéddel tűnnek fel a rendezvény során itt-ott.
Elolvasom →
Hát még ilyen sem volt! Gerendás Péter magyarításában hallhatunk Bob Dylan dalokat - és azok szövegeit a Zsidó udvarban szombaton!
Elolvasom →
2006-tól számos közös dalon dolgozott együtt Majkával. Ebből az együttműködésből olyan egyedülálló sikerek születtek, mint a Nekem ez jár című dal, amely a...
Elolvasom →
A zenekar 21 éves. Alapító tagjai Sipőcz Ernő, Nyári Ferenc és Paksi János. Sajnos Ernő már nincs köztünk. A zenekar a másik két alapító taggal és további két zen...
Elolvasom →
Rosztov városból származó négy fős orosz-kozák együttes Volnij Don (Féktelen vagy szabad Don) néven koncertezik Európában. Igazán vérpezsdítő hangulatú koncert várható a karnevál p...
Elolvasom →
Az előadás a múlt század elejének hangulatát idézi a színpadra, két csinos hölgy és egy gentleman alakjában, megfűszerezve mindezt a ritmusos elektroswing zene és a tűz m...
Elolvasom →
Ki az a tekintélyes izomzatú férfi, aki a kép jobb szélén áll? Honnan ismerheti őt a XVIII. Savaria Történelmi Karnevál közönsége? Aki nem tudja, nézze meg az al...
Elolvasom →
Az Iseum Savariense az idén egy új attrakcióval rukkolt elő: az ókori sportjátékok közül az ökölvívást mutatták be az érdeklődőknek. A Skorpió Boksz Club és a kőszegi...
Elolvasom →
Persze a Karneválon van Sörtér, meg Borok utcája... de van VÍZ is! A Vasivíz Zrt. jóvoltából idén is több helyszínen nyilvános ivókutakat szereltek fel poharakkal, s...
Elolvasom →
Egy kapualjnyira a Fő téri forgatagtól, a Vas Megyei Levéltár földszinti kiállítóterében izgalmas régi képeket láthatnak - az izgalmas régi Szombathelyről. A kiállítás...
Elolvasom →
A Művészetek utcája elülső szegletében, némi szőttesekkel és szépen díszített ruhában egy kedves színfolt fogadja az arrajárót: ők az Ágról ágra”, egy családi zenekar...
Elolvasom →
Csak azért, mert olyan jó visszanézni: a tavalyi Karnevál 4 napja 4 percben 4 emelet magasból. Aki felfedezi magát, írjon nekünk! Vagy inkább ossza meg másokkal!
A videót itt találja!
Elolvasom →