Smidt Múzeum

A tárlat vezetések során az érdeklődök megtekinthetik a  Smidt Múzeum kincsei állandó - és az Örökségünk, a Madarászok  időszakos kiállítást.

Zsidó Udvar

A Zsidó Kultúra Házában és udvarán számos program várja a látogatókat három napon át. A színpadon látható-hallható lesz Farkas Franciska - Levél Brad Pittnek című monodrámája, az  AnimaSongs zenekar,  Marsall Cili, a Ladies Of Soul, valamint a Kellene Kiskert Zenekar, a MALEK ANDI SOULISTIC és a Heavy B4G and Methodbreakz.A vendéglátást biztosítja: Sempre Pasta & Pizza -Szombathely https://www.facebook.com/semprepizzeria

Kilences Kávézó és Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Itt foglalkozunk az egészséggel, a mozgással, a lélek dolgaival. A gyerekeknek délelőtt és délután is kézműves és játékos foglalkozásokkal készülünk. Teret biztosítunk helyi alkotóknak, termelőknek és előadó művészeknek a bemutatkozásra. A karneváli forgatagban mi nem leszünk hangosak: koncertjeink akusztikusak lesznek, minimális hangosítással. Az egész helyszín tekintetében törekedni fogunk a természetes anyagok és eszközök használatára, a természetes és helyi értékek megmutatás...

MNL Vas Vármegyei Levéltára

A levéltár előadó- és kiállítótermében az időutazás mozgóképeken – 50 évvel ezelőtti filmhíradók c. vetítés lesz látható. 

Mediterrán Udvar

A déli életérzés színhelye, ahol a zene és a tánc dominál.  

Püspöki Palota

A Püspöki Palota 2024. augusztus 23–24-én 9.00–19.00 óra között óránkénti vezetéssel megtekinthetők a Püspöki Palota első emeleti barokk termei. Az utolsó vezetés 18.00 órakor indul.Belépőjegy: felnőtt 2000 Ft/fő, diák/nyugdíjas: 1500 Ft/fő.

Trópusi lepke-, pók- és rovargigászok kiállítása - Ferences templom színházterme

Élő trópusi lepkék, madárpókok, skorpiók és egyéb ízeltlábúak mellett több ezer rovarpreparátum látható a kiállításon, ami betekintést nyújt a rovarvilág csodáiba. A látogatók a saját kezükbe fogva csodálhatják meg az élő rovarokat, lepkéket.

Schrammel Imre-gyűjtemény

Nyomhagyás – Tárlatvezetés a Schrammel Imre életművét bemutató állandó kiállításban

Szombathelyi Vásárcsarnok

Karneváli hangulatalapozó, vezetett túrák és termelői piac várja a piacozni vágyó kicsiket és nagyokat.

Vasi TIT SZékház - H+ Media Stúdió

Betekintés a médiagyártás kulisszatitkaiba, valamint személyesen is kipróbálhatóak lesznek a stúdió eszközei. Az eseményen a legkisebbeket kézműves foglalkozások és játékos médiaoktatás a várják, hogy megismerkedjenek a média világával interaktív formában.

Bajnokok tere ( Városháza előtti tribün)

Beszélgetések, játékos sportversenyek, autogramosztás, és még sok izgalmas program a modern korok gladiátoraival, a Falco bajnok kosárlabdázóival. Emellett szemet kápráztató akrobatikus, tüzes, dobos produkciókat is megtekinthetsz, a Mare Temporis, a Tűzmadarak, a Pannonia Sarmatica, az Artistica Anam Cara és az Ataru Taiko ütőegyüttes előadásaiban. 

Utcazene színpad -Thököly Imre utca

Feltörekvő zenekarok és zenészek előadásainak varázsában veszhetünk el itt. A művészek által szolgáltatott dallamok, kellemes hangulatot adnak a Thököly Imre utca vásári forgatagának. 

Katonatörténeti Kiállítás

Fegyveres testületek előadása és bemutatkozása

Sarlós Boldogasszony Székesegyház

Vezetett látogatás indul a Székesegyház tornyaiba. A kedves látogatóknak összesen 386 lépcsőfokot kell „leküzdeniük” fel és le irányban. A Székesegyház nagyharangja mellől csodálatos magaslati kilátás nyílik Szombathely városára. 

Szombathely Képtár

A tárlatvezetések során az érdeklődők megtekinthetik a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé c. kiállítást. 

Castrum Dei - Keresztény Udvar

A szombathelyi keresztény felekezetek összefogásával megvalósuló Castrum Dei a karneváli forgatagban a találkozások és a nyugalom szigete, pontosabban vára lesz. A hely hívja a betérőket az elcsendesedésre, a kiszakadásra a mindennapok rohanásából és a karneváli zajos forgatagból, de lelki feltöltődésre is lehetőséget kínál programjai által. A kapu nyitva áll minden látogató előtt vallási és felekezeti hovatartozástól függetlenül. 

Egyházmegyei Könyvtár

Tárlatvezetéssel látogatható az Egyházmegyei Könyvtár augusztus 23-24 között, 9.00, 11.00, 14.00, 16.00 órai kezdéssel

Folkudvar

Néptáncbemutatók, népzenei koncertek, gyermekelőadások és táncházak várják a népi kultúra művelőit és laikus szerelmeseit a Folkudvarban három napon át.

Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

A Római Birodalom több mint 60 ismertté vált római kori Isis-temploma közül az 1955-ben, Szombathelyen megtalált Iseum az európai tartományok legnagyobb szentélykomplexuma volt. Minden bizonnyal a Duna-vidéki Isis-tisztelet központja lehetett a hatalmas épületegyüttes. Falai között a Savaria Történelmi Karnevál keretében újjáélednek az antik római hétköznapok. Isis-szertartások, kincskereső és sírbontó kalandok, ókori fazekasok remekei várják az érdeklődőket.

Karnevál Színház

A 2024-es Karneválszínházban látható; Szombathelyi Szórakoztató Szupergála c. zenés összeállításunk korokon, helyszíneken és műfajokon átívelő dicsfényt fest Szombathely múltja, jelene és jövője köré.Az előadást augusztus 15 és 24. között nyolc alkalommal láthatja a közönség a Weöres Sándor Színház előadásában, valamint Vinnai András tollából és rendezésében a Megyeháza udvarán.

Keleti Udvar

A Kelet és Nyugat táncainak méltó bemutató helye a Keleti Udvar, ahol egymást váltják az orientális, latin és egyéb táncstílusok képviselői. A Kelet fülledt miliőjét megidéző szeráj- hangulatú színpadon a hazai hastáncélet kiválóságainak sziporkázó koreográfiái mellett fúziós táncot, sőt még törzsi táncokat is láthatunk.

Miraculum

Az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Mira Orient Art orientális társulat idén az Agora Savaria Filmszínház-ba invitálja a Mesés Kelet rajongóit. A Savaria Történelmi Karnevál három napja alatt változatos programokat kínálnak. A programok ingyenesek, a látogatók adományaiból a Mira Orient Art Kulturális és Jóléti Alapítvány Vas Vármegyei Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskolát támogatja.

ISIS Galéria

A Művészetek Utcája képző- és iparművészeinek alkotásai egy nyitott műterembe repítik a látogatót, ahol közelebb kerülhet hozzánk a tárgyak mögött álló ember. Bemutatkoznak az Isis Galéria művészei: festmények, textil-, kerámia-, bőr-, üveg-, fém-, ékszerek, szobrok és sok más egyedi tárgy izgalmas kavalkádjával. Kísérő rendezvény: BALOGH ISTVÁN PÉTER festőművész CECH GÁBOR fémszobrász közös kiállítása az ISIS...