részletes programkereső

Helyszín

Több helyszín mutatása

Műfaj

Több műfaj mutatása

Időpont

savaria történelmi karnevál 2019
Szombathely
2019. augusztus
22-25.Ludi Savarienses
savaria történelmi karnevál 2019
Szombathely
2019. augusztus
22-25.Ludi Savarienses

Szultánia - Miraculum

A jótékony célért dolgozó Mira Orient Art a keleti hangulat egyik megidézője immáron évek óta a Karneválon. A jósda, az arc- és hennafestés, valamint a hastánc bemutatók igencsak népszerűek, azonban kétségtelenül a Savaria Legio marcona katonái által végrehajtott Háremrablás a leglátogatottabb programjuk. Az idei évben a súlyos betegségével hősiesen küzdő Erdélyi Rolika is erősíti a legionáriusok csapatát a vasárnapi napon.

Magyar Udvar

A programok nem titkolt célja a népzene és néptánc megismertetése és megszerettetése az érdeklődő közönséggel. A műfajt professzionális szinten űző felnőtt zenekarok és tánccsoportok mellett a fiatal korosztály is megmutatja tudását és tehetségét a Berzsenyi téri helyszínen, az esti időszakban pedig bárki betársulhat a táncosokhoz a táncházi forgatagban.

Karneváli csodák folyosója (Kanizsai Dorottya Gimnázium)

Augusztus 22-én, 23-án és 24-én ismét kinyitja kapuit a Csodák Folyosója a Kanizsai Dorottya Gimnázium II. emeletén. A természettudományos laborban a kémia rejtelmeibe tekinthetnek be az érdeklődő kicsik és nagyok, a régmúlt alkimistáinak próbálkozásaitól kezdve a modern természettudományos kémiai kísérletekig. A II. emeleti folyosón a cirkusz varázslatos világát megidéző, a mutatványok fizikai hátterét megmagyarázó kísérletekkel találkozhatnak a karneválozók. Az Aréna u. 10-ben 11.00 és 13.00 óra között várják az önkéntes diákok és tanárok a kísérletek után érdeklődőket 3-tól 99 éves korig.

Karneválszínház (Megyeháza udvara)

Carlo Goldoni: A főnök meg én meg a főnök A Ponyvaregénybe oltott commedia dell’arte, a Keresztapával keresztezett mágikus realizmus – Goldoni klasszikus vígjátéka, a Két úr szolgája mai olasz környezetben, őrült és kacagtató színpadi mesében… Ahol a mesélőre is lőnek.

ELTE SEK Egyetemi Stand

Kíváncsi vagy, hogy mivel játszanak a kutatók? Szeretnél természettudományos kísérleteket végezni, megnézni a holdat, esetleg portért rajzoltatni? Ügyességedet, erőnlétedet kipróbálni? Akkor látogass el hozzánk! Az ELTE Savaria Egyetemi Központ standja változatos, sokszínű programokkal – építőjátékokkal, kvízekkel, keresztrejtvényekkel, speciális turistakalauzzal, különleges mérésekkel, kísérletekkel, csillagvizsgálóval, értékes nyereményjátékokkal – várja az érdeklődőket három napon át az Iseum előtt.

Trópusi lepke- és rovarkiállítás (Ferences templom színházterme)

A kiállításon 300 tároló dobozban közel 10000 egyed és 3000 különböző fajba tartozó preparált ízeltlábú látható a  trópusi  égövből. Élő sáskák, csótányok, madárpókok és egyéb rovarok is színesítik a kiállítás anyagát. A látogató sok információt tudhat meg a rovarvilág titokzatos életéről az illusztrált információs táblákról, leírásokból.

Nyitvatartás augusztus 22–23– 24–25. 10.00–21.00 óra között; jegyárak: felnőtt jegy: 500 Ft, gyermek jegy: 300 Ft, családi jegy 5 főig: 1000 Ft

Honvédségi Toborzópont (Aréna u. 8. udvara)

A Toborzóponton a Magyar Honvédség jelenlegi profilja mutatkozik be, kiegészítve a Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program elemeivel. Katonai eszközök és felszerelések bemutatása; pódiumbeszélgetések az Önkéntes Tartalékos Rendszerről; katonai hagyományőrzők bemutatkozása: Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület; az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (ÖTTR) katonák bemutatkozása.

Iseum Savariense (Rákóczi F. u. 6-8.)

Szombathely városának egyik legimpozánsabb múzeumi intézményegysége varázslatos kulisszát nyújt a kétezer éves város történelmének megidézéséhez. Az Iseum területén szentélyprogramok, időszaki kiállítás, és a római kort megidéző ünnep bemutatása nyújt ismereteket a látogatóknak. A múzeum szervezésében lehetőség van az OTP Bank alatti római városrészlet megtekintésére szakértő vezetéssel kísérve.

Evangélikus templom

A Capella Savaria Együttes karneváli koncertje keretében Telemann Tafelmusik sorozata városunkban egy koncerten most először hangzik el. A koncert időpontja: augusztus 23. péntek 18.00 óra.

MNL Vas Megyei Levéltára

A márka neve: Savaria–Szombathely címmel helytörténeti kiállítás várja a látogatókat a Vas Megyei Levéltárba. A kiállítás a megyeszékhely nevét, mint védjegyet feltüntető papírrégiségek, a múltból fennmaradt képi és tárgyi emlékek bemutatására vállalkozik. A magánszemélyek és közgyűjtemények ritka darabjait felvonultató páratlan tárlaton olyan plakátok, részvények, cégjelzéses papírok, dísztárgyak, sörös- és szódásüvegek, kerámiák, bélyegek, idegenforgalmi kiadványok, könyvek és képeslapok szerepelnek, amelyeken Szombathely neve mintegy márkajelzésként jelenik meg. A kiállítás a Karnevál ideje alatt ingyenesen megtekinthető augusztus 23–24-én 10.00–20.00 óra között, augusztus 25-én 10.00–18.00 óra között.

Sarlós Boldogasszony Székesegyház

Augusztus 23–24-én 9.00–19.00 óra között félóránkénti vezetés indul a Székesegyház tornyaiba. A tornyok csak idegenvezető kíséretében látogathatók max. 15 fős csoportokban. Az utolsó vezetés 18.30-kor indul el. A kedves látogatóknak összesen 386 lépcsőfokot kell „leküzdeniük” fel és le irányban. A Székesegyház nagyharangja mellől csodálatos magaslati kilátás nyílik Szombathely városára. A tornyokat mindenki csak saját felelősségére látogathatja. A csigalépcsők néhol nagyon keskenyek, akiknek problémája van a zárt térrel, annak nem ajánljuk a megtekintést. A belépő jegy ára egységesen: 500 Ft/fő.

Savaria Múzeum

A Savaria Múzeum a város egyik első számú múzeumi kiállítóhelyeként a város történetének mérföldköveit mutatja be a látogatók számára. A Karnevál napjaiban az állandó kiállítás és a Lapidárium kínál sok-sok felfedeznivalót a hétköznapi ókori Savaria életébe engedve bepillantást.

Szombathelyi Képtár

A Képtár Záróra címmel szervez tárlat- és épületbejárást a felújítás előtt álló épületben a munkálatok megkezdése előtt.

Smidt Múzeum

A Smidt család gyűjteményét bemutató múzeum az Egy szelet Szombathely című időszaki kiállításának bemutatásán túl cukrászsegédet is keres, és nem csak a gyerekek köréből!

Járdányi Paulovics István Romkert

A Romkert a Karnevál napjaiban csak tárlatvezetéssel látogatható. A belépőjegy a vezetés előtt fél órával vásárolható meg a helyszínen. Tárlatvezetések: 10.30; 14.30; 16.00 órakor.

Püspöki Palota

Augusztus 23–24-én 9.00–19.00 óra között óránkénti vezetéssel megtekinthetők a Püspöki Palota első emeleti barokk termei. Az utolsó vezetés 18.00 órakor indul. Belépőjegy: felnőtt 1500 Ft/fő, diák/nyugdíjas: 700 Ft/fő.

Egyházmegyei Könyvtár

A két különleges egyházmegyei gyűjtemény 1000 Ft-os kedvezményes belépőjegy ellenében augusztus 23–24-én 10.00–18.00 óra között tekinthető meg idegenvezetéssel. Tárlatvezetés indul 10.00, 11.30, 13.00, 14.30, 16.00, 17.30 órakor.

Zeneudvar

Zene az Udvarban - zenés forgószínpad 3 napon át: 12 órakor, 15 órakor, 18 órakor...
Felnőtteknek és gyerekeknek séta közbeni zenehallgatás, hivatásos zenészek és tehetséges ifjú muzsikusok bemutatkozása.
Nyári dallamok kicsikkel és nagyokkal, növendékek és tanárok.

Gospel-est a Székesegyházban

Az Octovoice Énekegyüttes klasszikusokat és kortársakat is megidézve az „a cappella” jazz, a swing és a rhythm & blues műfajaiban kalandozik, s egy műsoron belül megszólaltat olyan szerzőket, mint Otis Redding, Billy Joel, Selmeczi György vagy Kálmán Tamás. Előadásaikból a profizmus, a könnyedség és a jókedv árad, bemutatva, hogy elgépiesedett világunkban milyen különleges élményt képes szerezni az emberi hang. A Lélek Hangjai című gospel és soul zenei koncert időpontja: augusztus 22. csütörtök  21.00  óra, jegyek 2500 forintért a Püspöki Palota Látogatóközpontjában kaphatók.

Keresztény udvar

Az új helyszínen kézműves foglalkozás, imaösvény és zenés dicsőítés várja a kicsiket és a nagyokat augusztus 23–24-én 14.00–18.00 óra között a Főplébánia udvarán és a Batthány-teremben.

Zsidó Kultúra Háza

A karneval ideje alatt nyitva tart a Zsidó Kultúra Háza Szombathely, Zrínyi Ilona utca 17. alatt, ahol megtekinthető a nem régiben nyílt  Fényíró Műhely Fotótechnikai és fotózástörténeti kiállítás.

Egy száz évvel ezelőtti fényirdába léphet a látogató, ahol a régi üveglemezes műtermi gépektől az egyre korszerűbbé váló celluloid filmes fényképezőgépekig követhető a fotózás technikai fejlődése. A sötétkamrában abból is ízelítőt kaphatnak, hogyan nagyították és hívták elő szüleink egykor saját fényképeiket.

A karnevál idején a Szemtől szemben kiállítás is nyitva tart.

Érdeklődni lehet: iroda@szombathelyizsidohitkozseg.hu

Berzsenyi Dániel Könyvtár

„Ave Savaria népe!”válogatás a Berzsenyi Dániel Könyvtár Savaria Karnevállal kapcsolatos dokumentumaiból címmel nyílt kiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2019. július 15-én. A tárlat az 1960-as években, illetve a 2000 után megrendezett ünnepségeket mutatja be fényképek, aprónyomtatványok, plakátok, könyvek és sajtóközlemények felhasználásával.

A karnevált 1961. szeptember 26-án rendezték meg első alkalommal. Az eseményt 1969-ig évente megtartották, majd néhány évtized kihagyást követően 2000. augusztus 25-27. között szervezték meg újra. A tárlaton - többek között - cikkek olvashatóak a karnevál történetével kapcsolatban, valamint aprónyomtatványok és fényképek villantják fel az egykori Savaria Napok, valamint az ezredforduló utáni fesztiválok és felvonulások hangulatát.

A kiállítás megtekinthető 2019. augusztus 26-ig a könyvtár 1. emeleti hírlapolvasójában, nyitvatartási időben.

legfrissebb híreink

Dr. Bohóc

Hát ilyen jó hely a Karnevál! A Bohócdoktor ugyan már olyan fáradt vasárnap délutánra, hogy ...

A dzsungel Könnye

Könnyesre kacagtuk magunkat - Környezettudatosságra nevelő szórakoztató „műfajtalankodás” zajlott a Művészetek utcájában vasárnap békés délutánján, ...

Vilmos volt!

Sokan összesúgtak a Kalandvárban a szülők közül: melyik Gryllus jön vasárnap koncertezni? Ezúton jelentjük – ...

Ne habozzatok!

Ha kérdezi valaki, mi volt a legjobb dolog, ami a nyáron veletek megtörtént: ne habozzatok! ...

Lánykérés a füvön

Minden évben van váratlan lánykérés a Karneválon: hol népesebb, hol szerényebb körítéssel. Ezen a vasárnapon ...